Barokk színpadok
Az egyes kövek valódi története azonban általában sokkal régebbre datálható. A kővek a szétvágás és a polírozás fázisában tárulkoznak ki igazán: feltárulnak színeik, a keletkezésükre utaló rétegek és textúrák. Lukas Janitsch minden egyes, a Pietra dura, illetve az Opus sectile - kőmozaik technikák alkalmazásával készült kortárs kőmetszete egy hatalmas időív autopoétikus leképzése.
Az ókortól a középkorig a színházi előadások általában szabadtéren zajlottak. Csak a 17. században alakult ki a színházépületben a kukucskálószínpad és a nézőtér közötti, ma is jellemző kölcsönhatás. Ennél a barokk korban megjelent színpadformánál a térbeli mélység illúziója központi eleme volt az előadásnak. A gyorsan változtatható színpadképet lépcsőzetes oldalsó kulisszák, függő aljzatok és egy hátsó színházdíszlet alkották.
A MADÁRHÁZ Stage Cages for Performing Birds névre keresztelt két színpadképe, amelyek Csató József festményei, hasonló, illuziórikus térhatást szeretnének elérni. A festett keretszerkezetek orientális díszsátrakra emlékeztetnek, amelyeket sajátos madarakat (Story of a Bench) ábrázoló vászonfestmények laknak. A színpad bal oldalán a háttérben lévő lapok piros, kockás felületet alkotnak, míg a jobb oldali kettős színpadon Felice Rix-Ueno Blütengarten elnevezésű tapétája jelenik meg. Mindkettő LED-füzérek által fényesen megvilágított és feltűnően „lapos”, barokkos térillúzió helyett mintegy a modernitás laposságát bemutatva.
